Új Trianon 2020

Új Trianon 2020

Új Trianon 2020

2020. január 27. - Új Trianon 2020


magyarorszag_2.jpg

100 évvel Trianon után hazánkra ugyan az a mentalitás jellemző mint Nagy Magyarország idejében. Most az elnyomottak táborához a legnagyobb kisebbség mellett a nők és a különféle szubkultúrák is csatlakoztak. 

Az elmúlt években a magyar társadalom is átrendeződött, mely újabb konfliktusokhoz vezetett. Többek között két nagyobb csoport - egy etnikai és egy szubkultúra csoport jelentette ki, hogy saját területi önrendelkezést szeretne.

Ezen a két csoporton túl vannak más területi követelések kis melyekről a nagyközönség talán nem is hallott, maximum néhány fórumon vagy blogbejegyzésen olvashatott róluk. Ezekből morzsázunk most néhányat.

1. Magyar-Börzsöny Amazon Autonóm terület.

Az elmúlt időszakban egymás után kerültek nyilvánosságra a zaklatási ügyek és napi szintű téma a nők elleni erőszak. A hatóságok látszatra asszisztálnak a régi jól bevált recepthez, hogy ami a zárt ajtók mögött történik az ott is marad és amíg vér nem folyik addig nem lépnek közbe. A házasságok közel fele válással végződik és erre még rá tesz jó néhány lapáttal a celebvilágból érkező nőket gyalázó kijelentések is. Egyre elterjedtebb együttélési forma a meleg párkapcsolat. A leszbikusok e téren is túlsúlyban vannak. Számukra egyre inkább az a megoldás, hogy saját országot szeretnének, ahol saját közegükben saját törvényeik szerint élhetnének. 

2. Észak Magyarországi Roma Tartomány.

Három éve az Opre Roma Párt elnöke Kamarás Iván vetette fel demográfiai adatokra alapozva, hogy négy észak magyarországi megyéből egy roma autonóm tartományt lehetne kialakítani. Kétségtelen, hogy ez Magyarország legszegényebb és legelhanyagoltabb régiója. A gyöngyöspatai eset után egyre inkább a függetlenség mint a közös együttélés a cél. Kétségtelen, hiába a közös nyelv a kultúra és a mentalitás teljesen más.

Érdekes, hogy egy másik kezdeményezés (2/A) már egy önálló cigány országot jelöl meg végső célként Kárpát-Bukovinai Vajdaság néven, mely Magyarország két megyéjéből, Erdély egy részéből, Szlovákia keleti részéből és Kárpátaljából állna össze. Ez a régió az elmúlt száz évben többször is gazdát cserélt és a kitelepítéseknek - betelepítéseknek köszönhetően az itt élő nációk is gyakran cserélődtek. Mai napig vitatott a terület hova tartozása. Logikus lenne, ha egy olyan nép kapná meg akiknek nincs elismert hazája. 

3. Tiszántúl (Nyugat Erdély)

Nem csak a székely magyarok, de Erdély népeinek is vannak függetlenségi törekvéseik. Erdély az évszázadok alatt mindig is többnemzetiségű volt. Trianon után a románok kerültek túlsúlyba 1945 után a németek kitelepítését követően már csak két millió magyar maradt mint "idegen" náció Erdély területén. Az elmúlt harminc évben az alacsony ingatlan áraknak és az olcsó megélhetésnek köszönhetően egyre nagyobb számban költöznek vissza németek, de szép számmal élnek itt oroszok, ukránok és kínaiak is akik a jobb élet reményében érkeztek az országrészbe. Erdély a történelem során volt már független és az itt élők többször is törekedtek arra, hogy függetlenségüket elnyerve kelet Európa Svájca lehessenek. Ezen törekvésekhez csatlakozhat Magyarország másik elmaradott régiója a Tiszántúl is, mely a történelem során volt már Erdély része. Kétségtelen egy új több nemzetiségű állam alakulat fellendítené a gazdaságot és számíthatna Európa támogatására. Ennek tükrében megérné a Tiszántúlnak az új több nemzetiségű országhoz csatlakozni ezzel is növelve az ott élő magyar létszámát és befolyását.

4. Kósza- Mecsek Autonóm Tartomány

Pécsett mint vallási és iskola központban mindig is jelen voltak a szubkultúrák melyeknek egyik ága a természethívő Kószák akik az ősi sámánvilágot népszerűsítik. A Mecsek és a Villányi hegység érintetlensége teret engedett a hasonló okkultista tanok és titkos társaságok működésének. Mivel létezésük egyre inkább kínos a keresztény egyházaknak és a jelenlegi hatalomnak könnyen elképzelhető, hogy hamarosan területi követeléssel lépnek fel, hogy saját államalkulatot hozhassanak létre. kevésbé ismert, de 1956- ban a Mecsekben hosszú ideig volt ellenállás a megszálló szovjet csapatokkal szemben. Így a területnek van múltja.

5. Vendvidék.

A Vendvidék ma már egy határokon átnyúló gazdasági és kultúrális régió. Horvátország és Szlovénia fővárosa közelebb van mint Budapest. A határ túloldalán egyre több a munkalehetőség és egyre jobbak a fizetések. A lakosság jelentős része itt a határ túloldalára ingázik napi szinten. Az Adria ami már a mediterrán régióhoz tartozik autóval és vonattal is alig két óra. Árban sokkal kedvezőbb mint a Balaton és a szezon is sokkal tovább tart. Gazdasági szempontból inkább kötődik Horvátországhoz és Szlovéniához mint Magyarországhoz.

6. Rábántúl (Kelet- Burgelland)

A Rábától nyugatra egy nagyon érdekes migrációs folyamat figyelhető meg lassan már tíz éve. Egyre több a német nyugdíjas betelepülő az olcsó megélhetés és ingatlanárak miatt és egyre több magyar fiatal jár át napi szinten Ausztriába munkát vállalni. A legfiatalabb generáció a kényelem érdekében idővel át is települ Ausztriába, hogy közelebb legyen munkahelyéhez. A Rábán túli területek vasútvonalait is átvette a GYESEV. Idővel a terület elnémetesedése magával hozhatja az elszakadás vagy a területi autonómi igényét, melyre az elmúlt ezer év történelmében szintén volt példa e területet illetően. 

7. Pilis

Hosszú évszázadokon keresztül a Pilis az okkultizmus központja volt, melynek az inkvizíció vetett véget. A 20. század derekán ezek a történelmi vallások újra megjelentek és más vallások is felfedezték a Pilis misztikus erejét. nem véletlen, hogy a Shaolin papok is ide költöztették át kolostorukat. Az elmúlt években egyre másra hallani a területen különböző csoportosulások tevékenységét és aktivizálódásukat mely ellen a helyi lakosság és a hatóságok is tehetetlenek. A területtel átellenben található az amazonok területe és a Fővároshoz is nagyon közel található. Idővel itt is kialakulhat egy államalakulat kezdemény.

Magyarország védelmi képességei igen gyengék. A katonák- rendőrök rosszul fizetettek és nem kapnak kellő megbecsülést. A társadalmi elégedetlenség is egyre nő, mely magában hordozhatja hazánk további részekre szakadását egy új Trianont, melyet jelen helyzetben nem lehetne megakadályozni. 


Dr. Tyíremeter János - történész
Kósza- Cipasz Zsófia - vallásfilológus

Források:

https://ciganyorszag.blog.hu/

https://amazonautonomia.blog.hu/

https://www.peticiok.com/nem_akarunk_uj_trianont



süti beállítások módosítása